Ritkán szoktam nagyon ideges lenni, ám az emberi hülyeség az hirtelen vágja ki nálam a biztosítékot. Egyben gyarló is vagyok, mert magam keresem a bajt.

Mostanság akivel találkozom, megkérdezem, hogy melyik pártra szavaz majd? Most ennek van a szezonja, s nemsokára (szavazáskor) a fazonja. Mondanak válaszul ilyen, vagy olyan pártot, tudomásul veszem, a téma befejezve.

Egyetlen felelet azonban nagyon földühít: amikor azt mondják, hogy „nem is tudom, nyilván nem is megyek szavazni, mert mindenkivel olyan elégedetlen vagyok”…

Ilyenkor az enyhébb bevezetőm:

– Elégedett vagy-e a feleségeddel?

– Hát nem mindig…

– Elégedett vagy-e a gyerekeiddel?

– Hát nem midig…

– No lám és mégis velük élsz és mindig megpróbálod őket jobbá, neked megfelelőbbé tenni! Így működik a szavazás is, csak pofon, vagy dicsérő simogatás helyett karikázunk a szavazólapon.

Hümmög. Gondba esett. Nem győztem meg. Kár.

Türelmesebb időszakomban elmondom még, hogy az országot és sorsunkat a pártok, pártpolitikák irányítják. A pártoknak csak a felnőtt lakosság legfeljebb 3 százaléka tagja. Mi, a pártonkívüli 97 százalékos többség négyévenként csupán egyetlen egyszer szólhatunk bele a sorsunk alakulásába: abban a mindössze 3-4 percben, amikor szavazunk és reménykedünk.

Aki még ezt az esélyt is elmulasztja, az utána 4 évig hallgasson! Másra bízta az események befolyásolását, viselje a következményeit.

Lehet, hogy a szavazatommal sem tudom megváltani a sorscsapásokat, de legalább megpróbáltam, minden tőlem telhetőt megtettem. Ilyen nyugodt lelkiismerettel könnyebb elviselni a sors mostohaságát.

* * *

Hosszú idő után ismét gyakran útra kelek. A Keresztény Értelmiségi Kör egyik alapítójaként meglátogatom minden helyi csoportunkat. Találkozom néhány száz nagyon jó magyar emberrel. Igyekszem nekik új gondolatokat mondani, vagy legalább gondolatokat ébreszteni. Izgulok, de nem félek, mert bízom, hogy a jó Isten velem lesz és segít.

A Gondviselés úgy akarta, hogy az első előadásom éppen ma, a 61. születésnapomon legyen és éppen Bánátban, ahova mindig szívesen megyek (de csak vendégségbe, nem örökre).

Segíteni akarok, hogy keresztény értékek szerint szavazzanak és könnyed lélekkel viseljék el a választási kampányt.

Nagy segítségemre van, hogy bőségesen csobog keresztény elődeim forrása. Könnyű mások gondolataival bölcsnek lennem. Jó lenne, ha senki sem látna politikai ellenfeleiben egyben ellenséget is! (A kampány, a választások elmúlnak, de mi mindannyian itt maradunk és együtt kell élnünk.) Máté evangéliuma hasznos tanácsot ad a politikai megbékélésre, az ellenségszeretetre, hiszen az igazság egy része azoknál van: „Hallottátok a parancsot: szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeteket (tegyetek jót haragosaitokkal) és imádkozzatok üldözőitekért (és rágalmazóitokért).”

Természetesen mindenkit a választásokon való részvételre buzdítok. Részben II. János Pál pápa szavaival: „Az új egyházi, társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai helyzet a világi hívők nagyon aktív tevékenységét követeli. Bár az érdektelenség soha nem igazolható, manapság fokozottan bűn lenne. Senki sem maradhat tétlen.”

Megboldogult pápánk bölcs gondolatai utat mutatnak a kétkedőknek, határozatlanoknak is. Annyira szép gondolatok, hogy muszáj idéznem őket: „A világi Krisztus-hívők, annak érdekében, hogy -- a már említett személynek és társadalomnak szóló szolgálat által -- a világot keresztény szellemben átformálják, semmi módon nem mondhatnak le a ,,politikai életben” történő részvételről, vagyis arról a sokrétű és szerteágazó gazdasági, társadalmi, törvényhozói, adminisztratív és kulturális munkáról, melynek célja szerves és intézményes módon a közjó előmozdítása. Amint a szinodusi atyák is többször megerősítették, mindenkinek és minden egyes személynek joga és kötelessége részt venni a politikai életben, bár ez különböző, egymást kölcsönösen kiegészítő formákban, fokozatokban, feladatokban és felelősségekben jut kifejezésre. Az egyéni törtetés, hatalomimádat, önzés, korrupció, melyeket gyakran hangoztatnak vádként a közügyekben tevékenykedő vagy képviselőséget vállaló, az uralkodó osztályhoz tartozó, a különböző politikai pártokhoz csatlakozó emberekkel kapcsolatban, valamint az az igen elterjedt vélemény, ami a politikát az erkölcsi veszély szükségszerű helyének tekinti, semmiképpen sem igazolhatja a keresztények közügyekkel szembeni kétkedését vagy tartózkodását. Ellenkezőleg, a II. Vatikáni Zsinat szavai rendkívül fontosak: ,,Az Egyház elismerésre és tiszteletre méltónak tartja azok munkáját, akik embertársaik szolgálatában az állam javának szentelik magukat és vállalják e tisztség terheit.”

Ilyen útmutató gondolatoktól vezérelve nem is olyan nehéz előadást tartanom. Meg a szavazásnál a megfelelőt választanom.