Megdöbbentem! Azt olvastam az újságban, hogy Szerbiában két millió párttag van! A felnőtt lakosság egy harmada. (A pártoknak nem annyira tagságra, mint inkább szavazókravan szükségük.)

Normális országokban legfeljebb a polgárok 3 százaléka lép be valamelyik pártba. Nálunk 33. Ennyire beszerelmesedtek volna választott kedvenc pártjuk eszméibe, vagy programjába? Aligha, mert akkor elég lenne egyetlen szerb pártba belépniük. Határozott, számonkérhető programja egy pártnak sincs. (Ha volna sem kérné senki számon.) Minden nagy párt jellemzője: ígérjünk nagyot, s utána majd lesz valahogy. Általában sehogy. Ígérnek évi százezer munkahelyet, miközben ugyanekkor kétszázezren maradnak állás nélkül. Ez a fő ideológiai vonal.

Egyik szerbiai párt sem gondolja, hogy fantasztikus eszmei céljaiért lép be valaki hozzájuk (tisztelet a kevés kivételnek). Érdek-párttagok ezek. Abban reménykednek, hogy a pártkönyvecske alapján kapnak munkát. Eddig így volt. Eddig ez volt a gyakorlat. Most sem lesz másként. Amíg a nem munkán, teljesítményen, hanem a párttagságokon alapuló léggömb szét nem pukkan. Az sincs messze. Minden párt amint hatalomra kerül (bármilyen szinten), igyekszik legalább néhány tucat tagját „benyomni” valahova. Kitalált és fölösleges közszolgálati munkahelyre, közvállalatba, vagy legalább (kisebb-nagyobb tiszteletdíjért) valamely közvállalat igazgató bizottságába. A nagyon szorgalmas és ésszerű állatvilágban, a méheknél ezeket heréknek nevezik. Csak ott a herék nem maradnak fönn olyan sokáig, mint nálunk a pártmunkahelyeket betöltők.

Politikai zsargonban úgy mondják: „A pártnak táplálkoznia kell.” Mindenáron és szükségtelen munkahelyekkel – amit a nép fizet, amíg bírja. Tovább>>