A címet a Demokrata Párt elnökétől, Boris Tadićtól kölcsönöztem. De mondhatnám úgy is, hogy az államfőtől. Idéztem. Ugyanis az ország tagjelölti státusának elnyerése alkalmából tartott DP-s ünnepségen - ami nem, egyáltalán nem volt a választási kampány része – Tadić beszédének ez volt a hangsúlyos része. Naš srpski način. Uzinat. Monda, sőt ordította a DP-elnök államfő.
Több bajom van ezzel a mondattal (is). Egyrészt eszembe jut, hogy ezt a mondatot, ha nem is pontosan ebben a megfogalmazásban, de lényegét tekintve már hallottam, hallottuk. Én tizenévesen először, amikor megkezdődött az őrület Koszovóban, majd az egész akkori országban, Jugoszláviában. De persze nem akkor először mondatott ki ez a mondat Szerbiában, gyökerei messzebbre húzódnak, a történelemben, és abból soha semmi jó nem sült ki, sem Szerbia, sem az itt élők, sem a vajdasági magyarok vonatkozásában. Az összeesküdött a világ Szerbia, a szerbek ellen, de mi akkor is megmutatjuk, sőt megmutattuk fölfogással az a bajom, hogy ténylegesen, önként, józan és jól felfogott értelemben soha semmit nem mutatott fel ez az ország. A körülmények sodrásában vagy inkább kényszerítő erejében születtek olyan megoldások (?), amelyeket győzelemként mutatott fel az aktuális szerb hatalom. És hangsúlyosan a szerb hatalom, mert ez ugyebár Szerbia. Miközben egyes politikai erők – köztük hangsúlyosan a DP – folyamatosan utaznak a magyar szavazatokra, és meglovagolják, kihasználják majd nyilatkozataikból egyszerűen kifelejtik a vajdasági magyar politikum, még pontosabban a VMSZ politikai erejét, szervezettségét, uniós kapcsolatait és adott esetben EU integrációs eltökéltségét.
Naš srpski način. Azt jelenti, hogy vereséget győzelemként magyarázva, kétkulacsos politikát folytatva, szólamok szinjén eltökélten, elpazarolt éveket semmibe véve, értékrendeket semmibe véve. Elfelejtetve a polgárokkal, hogy a DP hatalmi pozícióban eltöltött évei során, pozíciójából kifolyólag már réges régen meghozhatta volna az országnak a tagjelölti státust. Ha valóban van víziója. De számomra egyértelmű, hogy a Đinđic-féle vízió olyan örökség a DP számára, amivel nem tud mit kezdeni, ami nem tud és nem akar a magáévá tenni. A DP és az államfő egyaránt rájátszik a jobboldali szavazótábor igényeire, amikor Koszovót és a megszokott nacionalista, nagyszerb szólamokat nem adja fel és az európai orientáltságúak igényeire, amikor fennen hirdeti, hogy Szerbiának az EU-ban a helye.
Naš srpski način. A kultúra, a szerb kultúra egyedisége, mondta a pártelnök-államfő. Európa minden egyes nemzetének van egyedi kultúrája, ami felismerhetővé teszi, ami megkülönbözteti, ami a múltból táplálkozik. Ilyen értelemben a szerb kultúra egyedi, de egyedi kultúraként nem egyedülálló Európában.
Az államfő minden megnyilatkozásában államfő. Akkor is, ha pártelnökként szólal fel. Beszédét tudomásul vettem, a következtetést levontam. Szerbia a DP vezetésével elvesztegetett szinte egy újabb évtizedet. Nem oldott meg olyan kérdéseket, amit hatalmi pártként megtehetett volna. A négyéves mandátumon túl nem tud gondolkodni. Nem reformálta meg a társadalmat. Nem mutatott fel új, európai értékrendet. Nem az egyediséget hangsúlyozza, hanem a felsőbbrendűséget. Az európai értékrendből mit sem vett át. Szerbia még mindig csak a szerbek állama. Ahol az államfő pártelnökként ünnepel.
