Nagyon érdekes két előadást hallgattam meg az elmúlt napokban. Az előadók foglalkozásukra és habitusukra nézve látszólag két külön világot jelentenek (az egyikük politológiát oktató egyetemi tanár, a másik pedig ferences rendi szerzetes), mégis nagyon sok minden összeköti őket. Mindkettő székely ember, s ez eleve megadja azt az ősi erőt és optimizmust, ami a székelyekre jellemző. Mindketten azonban messzire kerültek a szülőföldjüket jelentő székely tömbtől, s a távoli magyar szórványokba kerültek el. A közös azonban a gondolkodásukban az, hogy mindketten az élet szép voltát hangsúlyozzák, erőteljes pozitív életszemlélet jellemzi őket.

Bodó Barna Temesváron élő egyetemi tanár, a szórvány-magyarság egyik legjobb ismerője, a MÁÉRT friss szórvány-stratégiájának a készítője. Szinte forradalmi szemlélet-változásért kiált a szórvánnyal kapcsolatban. A szórvány-magyarságot általában ugyanis az elmúlással és a fogyással írják le, egyfajta rezignált, melankolikus hangon az állandó visszaszorulást sírják el vele kapcsolatban. Bodó Barna szerint a szórvány nem egy halálraítélt, akire csak még fel kell adni az utolsó kenetet, hanem a szórvány a magyarság széle ugyan, de az a terület, ahol a nemzetünk egy másik nemzet határával érintkezik, s egy erős interakció zajlik le a két nemzet között. A szórványnak épp emiatt olyan értékei vannak, amellyel csak itt rendelkezik a magyarság, s ezeket az értékeket fel kell tárnunk, büszkén kell rájuk tekintenünk. Tovább>>